Hogyan ne legyünk szerelmesek?

CSODACERUZA

Szépség, halál és depresszió – mindez ultrakúl stílusban, kékesszürke ködben és Helmut Lang kabátban. A legveszélyesebb kombináció, aminek eredménye: ellenállhatatlan vonzerő és futótűzként terjedő siker. És nem csak az emo gyerekek körében: a Twilight-ban a fél világ korunk Üvöltő Szelekjét látja. More...Tinilányok és anyukák százezrei sikítják végig a közönségtalálkozókat, főleg, ha azon részt vesz a regényből készült film főszereplője, a Twilight-világ középpontja, a tizenhét éves gimis vámpírfiú, Edward Cullen is (illetve az őt megszemélyesítő Robert Pattinson). Négy regény, huszonötmillió eladott példány húsz nyelven, a Publisher’s Weekly Év Könyve díja, a nyitónapon 7 millió dollárt hozó moziváltozat, címlapsztori a Vanity Fair-ben és a Teen Vogue-ban, fotósorozat az Elle Girl-ben és az InStyle-ban. A Twilight sikere egyik korábbi tinikönyv sorozathoz sem hasonlítható, csak a Harry Potterhez. A Twilight mindenütt ott van és mindenütt tarol.

103108_twilight01w_400×400.jpgA vámpír téma egyébként nagyon is népszerű az utóbbi időkben. Az inkább fiúkat célzó Darren Shan sorozat sikere óta az élelmes szerzők elkezdtek lányoknak szóló darabokat is gyártani: nálunk azonban sajnos nem lehet kapni sem a Vampire Diaries-t, sem a Vampire Academy-t, sem a kalózvámpírlányokról szóló Vampirates sorozatot. Azért sokmindenről nem maradtunk le, ezek a lányregénysorozatok csak annyiban különböznek az Édesvölgyi Suli-szerű barbitörténetektől, hogy rózsaszín szívecskék helyett fekete csipke díszíti a borítókat.  A Twilight-regényeket tehát nem kifejezetten horror-rajongók olvassák: a célközönség a gót divat (ó, Alexander McQueen és Gareth Pugh!) és a hercegnős ponyva iránt érzékeny 14-40 közötti, nagy Őről álmodozó női olvasó. És belőlük úgy tűnik, nagyon sok van.

A kritikusokat azonban eléggé megosztja a Twilight-széria. A feministák szokás szerint tiltakoznak, de a szőrös szívű Vanity Fair például az Év Bálványainak nevezte a Twilight film szereplőit. A feministák leginkább Bellától vannak kikészülve. Ami, lássuk be, nem is csoda: a főszereplő lányka nem éppen az a példakép, akit a mai kritika látni szeretne. Nem erős szupernő és azt sem mondhatni, hogy önálló lenne. Valószínűleg fogalma sincs arról, hogyan kéne viselkednie egy emancipált huszadik századbeli fiatal nőnek, vagy ha tudja is, egyáltalán nem érdekli. Ő egy mai Jane Eyre, akinek az egyetlen önálló döntése az az életben, hogy eldönti, kinek akarja alávetni magát. És mégis: a mai lányok jobban zabálják ezt, mint a narancsos Tic-Tacot. A kérdés kicsit Carrie Bradshaw-s, de nagyon aktuális: a lányok talán belefáradtak az emancipációba és csak arra vágynak a lelkük mélyén, hogy valaki jöjjön és mentse meg őket?

Ki ez a lány, aki a tinik bálványa lett hirtelen? Bella szülei elváltak és ő tizenhat évesen az apjához költözik egy nyirkos, ködös kisvárosba, Forks-ba. A lánynak igazából nincsenek barátai, nem beszélget a szüleivel sem, mindig a háttérbe vonul és ha megfőzött, kimosott és rendbe rakta rendőr apja után a lakást, a szobájába bújik és Linkin Parkot vagy Chopin-t hallgat. Nem tartja magát semmire, és életének nincsen semmi célja egészen addig, míg az iskolai étkezőben meg nem látja a suli leggyönyörűbb és legelérhetetlenebb fiúját, a furcsamód mindig sápadt és néha borostyánsárga szemű Edward Cullen-t. A regény ettől a ponttól kezdve semmi másról nem szól, csak arról, hogyan epekedik utána Bella. A sóhajtozások szinte oldalanként újra és újra előkerülnek (ezek vagy Edward tökéletes arcvonásairól, vagy a tökéletes testéről szólnak), ami egyesek számára zavaró lehet, és nem csak azért, mert monotonná válnak egy idő után, hanem mert az Edward-tól való függés egyre inkább az önfeladásról és önfeláldozásról szól. Az sem zavarja Bellát, mikor megtudja, hogy a fiú vámpír. Ahelyett hogy menekülne előle és önmagát mentené (ahogy a rendes lányok szokták ilyenkor), ő úgy viselkedik, mint egy magánkívüli szerelmes: arra vágyik, hogy Edward megharapja őt, bármi ára is van ennek.

És mitől olyan észvesztő ez a száz éve tizenhét éves vámpír? Attól, hogy Edward klasszikus rosszfiú: és persze ő a tiltott gyümölcs a lányok számára. “Fantasztikusan néz ki, persze, de ne vesztegesd rá az idődet! Nem randizik senkivel.” Edward Cullen titokzatos és fölényes, mint nagy elődei, Mr. Darcy és Heatchcliff. Ha gúnyos félmosolyra húzza a száját és felhajtja a gallérját, a közelében mindenki elveszti az eszméletét. És ha ez sem lenne elég: olyan veszélyesen vezet, mint James Dean twilight04w_400×4002.jpgés úgy vonul végig az iskola folyosóján, ahogyan Marlon Brando dűlöngélt A vágy villamosában. Ha megcsókolja Bellát, a lány megköszöni neki, ha pedig azt mondja neki, ‘szeretlek’, a fiú felnevet és annyit válaszol: ‘tudom’. A legjobban ez a szó fejezi ki, milyen is Edward Cullen: csodálatraméltó. Ami azt jelenti, hogy csodálni kell. Persze a vad külső sérült belsőt takar és egy tragikus, végzetes titkot, ami miatt türelmesnek kell lenni hozzá és elnézni azt, ha nem viselkedik kifogástalanul. Bella pedig alkalmazkodik hűségesen: gyorsan megtanulja, mikor meddig mehet el a fiúval, hol vannak a határok és mikor kell abbahagynia a fecsegést és visszavonulni, nehogy kihozza a sodrából a teremtés koronáját. Cserébe Edward kirángatja néha Bellát a hétköznapokból és elrepíti a csúcsra: a lány csak felkapaszkodik a hátára és már repülnek is, fel a fenyőfák törzsén, a poros kis Forks és a felhők fölé, ahol csak ők ketten vannak. Bella számára ez a boldogság. Ezen kívül nem is létezik számára semmi és képes ilyen csacsiságokat mondani: “Nekem te vagy az életem. Te vagy az egyetlen dolog az életemben, aminek az elvesztése fájdalmat okozna” (477. o.). Minden 14 éven felüli tudja, hogy ilyet mondani csak akkor szabad, ha totál szerencsétlennek szeretnénk tűnni és azt akarjuk, hogy szakítsanak velünk. Szóval lányok: az ilyen mondatokat felejtsétek el sürgősen!

book.JPGAz önfeláldozó, depresszióba forduló szerelem nem az egyetlen szexepilje a Twilight-nak. A vámpír metafora több jelentést is megenged, ami izgalmasabbá teszi Bella és Edward sötét kalandjait: a kitáguló pupillák, a remegés, az elvonási tünetek és a függőség állandó emlegetése a droghasználatra is utalhat (Edward mondja Bellának: „olyan vagy nekem, mint a legtisztább heroin”, 271. o.), a mazochizmus, a túlérzékénység, a halálvágy, a sápadtság és a sebnyomok, hegek gyűjtése pedig tipikus tinidepressziós tünetek. A másik vérétől és a szexualitástól való tartózkodás, mint tabu pedig értelmezhető egy AIDS-narratívaként is.

A Twilight világa mégis képes elvarázsolni a legcinikusabbakat is. Mert míg meg nem tanuljuk, hogyan kell az egyenlőség jegyében szerelmesnek lenni, addig mindannyian keresztül megyünk hasonló függőségi játszmákon. Szerintem a feministák is. Ezt a naiv és mégis bonyolult, monoton, de mégis izgalmas, sötét-sötét korszakot Stephanie Meyer olyan meggyőző erővel és olyan vonzó, esetlen stílusban mutatja be, hogy attól még a politikailag korrektek is szeretnének egy időre elcsábulni és beleharapni valami tiltott gyümölcsbe.

- – - – - – - – -

A Twilight-sorozatból magyarul eddig az első rész jelent meg, Alkonyat címmel. Ezt követi majd három további rész (New Moon, Eclipse, Breaking Dawn) és az írónő, az egyébként háromgyerekes mormon anyuka Stephanie Meyer nyilatkozata szerint lesz majd egy ötödik kötet is, ami az Alkonyat eseményeit Edward szemszögéből mutatja majd be.

Megjelent a Csodaceruza 38. számában

  • Facebook
  • Twitter
  • Delicious
  • Digg
  • StumbleUpon
  • Add to favorites
  • Email
  • RSS
Címkék:

Hozzászólások lezárva.

Előző bejegyzés: