Interjú: Cansei de Ser Sexy

WAN2


Részt venni egy darab CSS-koncerten felér öt darab dermalife spa jet kezeléssel. Na jó, lehet túloztam, de majdnem olyan jó. Ez az öt brazil fiatal (akik otthagyták a képzőművészetit, hogy zenekart alapítsanak, anélkül, hogy játszani tudtak volna bármilyen hangszeren) valami olyat tud, amit nagyon kevesen: nevetni, mindenen. Titkuk az a minden ideológián, kulturális és művészeti problémákon túli, teljesen poszt-poszt attitűd, ami már nem akar hová fejlődni, nem keres semmit, nem érdekli a kísérletezgetés, mert nem akar mást, csak szórakozni. Dalaik egyszerre éretlenek és okosak, dühösek és felszabadultak, mintha az élet egy végtelen osztálykirándulás lenne: ahol Madonna-számokat éneklünk visítva, ahol szex-pozitív feministává válunk pár napra, ahol örök barátság szövetségre vágyunk és megőrülünk a soha-nem-lesz-vége szakításoktól. És közben partiról partira járunk, körbe a nagyvilágban.

Adriano Cintrával a banda harcsabajszos mindenesével  (alapító, producer, basszeros, exdobos) és a 80-as évek dauer-jáért rajongó gitárossal, Luiza Sával egy svédországi hotelszobában beszélgettem, fellépés előtt. Nem túl komoly dolgokról.

Az előbb láttam Lovefoxxx-ot egy utcai árussal dumálni, legalább húsz hot-doggal a kezében. Így szoktatok hangolódni a koncertre?

LUIZA SÁ: Persze, mi egyfolytában zabálunk (nevet). De nem csak koncert előtt. Mióta itt vagyunk Borlängében, egyfolytában egy pub-ban lógunk és evés közben a helyi munkásokkal nézzük a Gossip Girl-t. Imádunk ott lenni, mindenki kedves velünk és fogalmuk sincs, kik vagyunk (nevet). Szerintem még autogrammot sem adtunk Svédországban senkinek.

Én majd kérek!

ADRIANO: Á, végre egy rajongó! Te svéd vagy?

Nem, magyar. Bocs. De voltatok nálunk is, az hogy tetszett?

ADRIANO: Ó, Budapest! Ott van az a sok-sok híd és kávézó! Nem is gondoltuk, hogy olyan nagy város! Azt hittük majd gubbasztunk egy hotelben és kerülgetjük Gwen Stefani-t. De nem, napokig mászkáltunk, van ott egy csomó hegy meg minden, ugye?

LIUZA SÁ: És fotóztunk! Nagyon sok képet csináltam Budapesten, majd nézd meg a Flickr-en! És olyan olcsó volt minden, vettem két fényképezőgépet is, egy régi szovjet Shkolnik-ot, meg egy Lomo-t. Meg ettünk egy csomó húst…

ADRIANO: Erre nagyon finnyásak vagyunk. Hogy hogyan van fűszerezve a hús. Nagyon fontos dolog. Amerikában semmilyen íze nincs, São Paulo-ban túl fűszeres, a magyar viszont… hát, tökéletes!

Hm, na persze. Amúgy mi is szeretünk benneteket. Még az új albumot is, pedig azt a kritikusok nem nagyon kajálták. Érdekel ez benneteket?

ADRIANO: Nem.

LUIZA SÁ: Szerintem pedig ez jobb lett, mint az előző. Sokkal személyesebb és zeneileg is érettebb.

ADRIANO: Igen, mert közben megtanultunk játszani a hangszereinken (nevet). Szerintem egyeseknek az nem tetszett, hogy jobban elmozdultunk az indie-rock irányába, és kevesebb a szinti-elektrós hömpölygés. Pedig ha a lemezkritikusok eljöttek volna a koncertjeinkre, hallhatták volna, hogy élőben mindig is rockosan hangoztunk.

És nem bánjátok, hogy kimaradtok most már a new rave-partikból?

LUIZA SÁ: Jaaaj nem! Mi soha nem is voltunk new rave! Azt sem tudjuk, mi az. Olyan még létezik?

ADRIANO: Valaki kitaláta ezt az NME-nél, mikor a  Klaxons-zal és a New Young Pony Club-bal turnéztunk. Találni akartak bennünk valami közöset. Pedig turnéztunk Beth Ditto-ékkal, a Bonde do Role-lal meg a SSION-nal is ugyanúgy. Ennyi erővel lehetnénk new lambada is vagy leszbirock. Egy ideig tetszett a new rave, de nekünk sok minden tetszik. Ennyi.

LUIZA SÁ: Amúgy ez a new ravezés tök ismeretlen Amerikában. Senki nem beszél erről.

Akkor hagyjuk mi is. Meséljetek arról, hogyan születnek olyan agyament számok, mint az I Wanna Be Your J Lo vagy a Meeting Paris Hilton?

LUIZA SÁ: Unalmunkban főleg (nevet). Rengeteg ilyen dalunk van, legtöbbször csak elkezdünk dúdolgatni valami hülye slágert, aztán néha akkora baromság lesz belőle, hogy felvesszük. YouTube-on folyton ilyeneket hallgatunk, Girls Aloud-ot, Britney-t meg hasonlókat. De mi szeretjük őket! Olyanok vagyunk, mint régen, klippeket nézegetünk és hülyülünk…

Olvastam valahol egy régi interjút Irával, ahol azt nyilatkozta, hogy szereti Mariah Carey-t. Ugye nem emiatt rúgtátok ki a bandából?

LUIZA SÁ: Nem! Nem Mariah Carey miatt! És nem rúgtunk ki senkit, soha nem rúgtunk ki senkit a bandából és mi mind imádjuk Mariah Carey-t. Hé, ugye csak viccelsz? Ira döntött úgy, hogy elhagyja a bandát. Azt mondta, nem akar részt venni az új album munkálataiban és elment. De barátsággal váltunk el, ennyi történt.

ADRIANO: Persze már az elejétől fogva tudtuk, hogy ez lesz. Ira sosem tartozott közénk. Mindig kilógott, nem vette komolyan, amit csinálunk. Élvezte, hogy egy banda tagja lehet, de ő nem tett hozzá ez egészhez semmit. Rémes basszusgitáros volt, ezt közben is mondták nekünk sokan. És nem tudtunk új dalokat írni azért, mert nem volt kedve gitározni.

LUIZA SÁ: De a barátunk volt és…

ADRIANO (szavába vág): De a barátunk volt, így hát nem rúgtuk ki sose a bandából. Mikor azonban közölte, hogy kilép, mindannyian hálát adtunk az égnek, mert igazából évek óta vártunk erre (édesen mosolyog).

LUIZA SÁ: Hé, végigmondhatom? Ira azért nem jött velünk soha a zeneórákra, mert őt mindig is a divat érdekelte és mi ezt mind tudtuk az elejétől fogva. Egyébként míg velünk volt, nekünk is tervezett, pólókat, borítókat, logókat a színpadra… és szupertehetséges. Szóval… jól tette, hogy elment.

Készült a WAN2 Magazin számára, Borlänge, Svédország, 2008. július 27.

 

  • Facebook
  • Twitter
  • Delicious
  • Digg
  • StumbleUpon
  • Add to favorites
  • Email
  • RSS
Címkék: ,

Hozzászólások lezárva.