Interjú: Alexander Skarsgård

Ki a fene az a Robert Pattinson?

COSMOPOLITAN


 

Ha soha nem értetted azt, hogy lehet szexi Edward Cullen,  aki csak a csókolózásig megy el,  akkor Eric Northman a te embered – jobban mondva a te vámpírod. Ő aztán nem csak a szemfogát villantja ki, ha meglát egy jó csajt.

Két éve még nemigen hallottunk a svéd színészről, de amióta játszik az HBO saját gyártású műsorában, a True Blood – Inni és élni hagyni című sorozatban, bekerült a legnagyobb sztárok közé (szó szerint: a srác 193 cm magasra nőtt!).  A vikingkirályból lett ezeréves, dörzsölt vámpír seriff szerepét már negyedik éve alakítja (itthon novemberben indul a harmadik szezon), miközben Hollywood is ráharapott – és nem csak azért, mert sokat meztelenkedik a sorozatban. A csatorna jóvoltából a lengyel fővárosban készíthettünk vele interjút.

Alex a hotelszobájában

 

Milyen jó színed van! Csak nem nyaralásból jöttél?

Kösz! Hát, sajnos nem nyaralni voltam, bár ha elmondom a  részleteket, akkor tényleg úgy hangzik, mint egy vakáció: Hawaii-on forgatunk egy akciófilmet, a Battleship-et, amiben Liam Neesonnal és Rihannával játszom együtt.

Látszik rajtad, hogy rajongsz a munkádért. Ez mindig így volt?

Igazából nem. Volt egy hét éves szünet az életemben, amikor semmi kedvem nem volt a színészkedéshez. De ehhez hozzá kell tenni azt is, hogy 8 éves korom óta egyfolytában szerepeltem:   13 éves koromra már olyan ismert lettem Svédországban, mint apukám (Stellan Skarsgård – Hullámtörés, Good Will Hunting, Mamma mia) és ezt nem tudtam, hogy kezelni. Ha megdícsértek, attól csak zavarba jöttem és ha rajongtak értem, az idegesített. Végül úgy döntöttem, hogy inkább „visszavonulok” és kipróbálom magam valami másban. Tizenöt hónapot szolgáltam a hadi tengerészetnél, aztán tanultam: politikatudományt Angliában, építészetet Stockholmban, végül 20 évesen mégis egy New York-i színészsuliban kötöttem ki.

Rájöttél, hogy ebben vagy a legjobb?

Hiányzott nagyon! Ekkor értem el odáig, hogy késznek érezzem magam arra, hogy bánni tudjak a színészettel járó hírnévvel. Gyerekként még nem ismertem magam, nem volt önbizalmam, nem tudtam, hogyan kell viselkedni. Apukám arra tanított, hogy sose felejtsem el: színésznek lenni jó buli, hiszen az a munkád, hogy játssz! Most, felnőttként sokkal inkább gyerek vagyok, mint korábban: már tudom, mi számít igazán, mit vegyek komolyan és mit ne. Elég kemények voltak a kamaszéveim és nem csak azért, mert az egyetem mellett folyamatosan dolgoznom kellett (pultosként és pincérként), hanem főleg a katonai élmények miatt.

Hogy kerültél egyáltalán egy amerikai produkcióba?

Egy idő után meguntam a svéd szerepeimet. Szinte mindig ugyanazt a karaktert kellett alakítanom: a jólfésült, titokzatos gimis srácot. Még 28 évesen, ötvennyolcadszorra is. Szóval kihívásra, új élményekre vágytam, ezért kerestem magamnak egy ügynököt LA-ben.

Beszéljünk végre arról a szerepről, ami világhírűvé tett. Gondoltad, hogy a True Blood ennyire megváltoztatja majd az életed?

Arra számítottam, hogy az egyik legizgalmasabb és legkreatívabb munkám lesz, mivel Alan Ballt, a műsor készítőjét már jól ismertem és nagy rajongója voltam a korábbi sorozatának, a Sírhant műveknek. De erre a hatalmas sikerre nem voltam felkészülve: fogalmam sem volt arról, milyen menők mostanában a vámpírsztorik. Azt sem tudtam, mi az a Twilight – vagy hogy ki a fene az a Robert Pattinson.

Hamar megszeretted a gonosz Ericet?

Nem hiszek abban, hogy vannak jó emberek és rossz emberek, ennél sokkal bonyolultabb lélek Eric is – és ez, ahogy halad előre a sorozat, egyre inkább kiderül majd. Igaz, néha arrogáns és türelmetlen, de ez azért van, mert már ezer éves és teljesen kiismerte az embereket és nos, nincs jó véleménnyel róluk. Aztán megismeri ezt a lányt, Sookie-t, aki valamit megmozgat benne – és elindul egy olyan fejlődési úton, amiről nem is gondolta korábban, hogy létezik.

Elég sokszor kell meztelenkedned a sorozatban. Azt olvastam, hogy a többiekkel ellentétben te még akkor sem használsz „zoknit” (amit a színészek a péniszükre húznak a meztelen jelenetek forgatásakor – a szerk.), amikor szexjelened van. Igaz ez?

(Nevet.) Figyelj, én skandináv vagyok! Mi imádunk meztelenkedni, ez van. Sosem éreztem emiatt zavarban magam. És azzal a zoknival magamon… hát, az az igazság, hogy csak zavarna. Hogy lehet úgy játszani, hogy végig arra figyelsz, hogy takar-e, nem esik-e le, satöbbi. Ennyi az oka.

Értem. Akkor beszéljünk egy másik zokniról. Megtartottad azt a lila harisnyát, amit Lady Gaga klipjében viseltél?

Nem, de emlékszem rá, szép kis darab volt (felnevet). Viszont a fém szemfedőt megkaptam, az nagyon vagány. Nagy élmény volt Gagával együtt dolgozni, kellemesen csalódtam benne. Az egyik nagyon jó svéd barátom, Jonas Åkerlund kérdezte meg, hogy lenne-e kedvem szerepelni a Paparazziban, amit ő rendez. Azt hittem, tengerparton andalgásról és lassított naplementében szaladgálásról szól majd a videó, de miután Jonas előadta, hogy Gagát le kell löknöm egy erkélyről, ő pedig utána ki fog nyírni, azonnal igent mondtam.

Úgy tűnik, mintha mindennel teljesen elégedett lennél. Mi az, ami hiányzik még az életedből: egy Emmy-, egy Golden Globe- vagy egy Oscar-díj mondjuk?

Nem, annyira nem vágyom ilyesmire. Persze jó dolog, ha elismerik az ember teljesítményét, de én nem hajtok erre. Teljesen elégedett vagyok azzal, ameddig eljutottam a True Blooddal és nem tudom, mit hoz majd a jövő, nem nagyon tervezgetek. Hogy is mondjam… élvezem mindazt, amit a hírnevemnek köszönhetően megkapok, de ez mind csak szórakozás, nem veszem halál komolyan. Az igazi életem még mindig Svédországban zajlik. Meccsekre járok a haverokkal, pecázom a tesóimmal, vitorlázok, vagy a szüleimnél lógok, akiknek a házában nincs se tévé, se telefon, de még zuhanyzó sem, hanem a közeli tóban szoktunk fürdeni.

És a barátnőd is viszed magaddal?

Jelenleg csak két nő van az életemben: az anyukám és a húgom. Tudom, a létező összes szingli színésznővel hírbe hoztak már, de ezek a pletykák nevetségesek. Ha csak beülök egy taxiba valakivel, egyből  arról cikkeznek, hogy már megint megkértem valakinek a kezét. De még nem találtam meg a jövendőbelimet.

Milyen szépen mondtad. Te is olyan nagy családra vágysz, mint amiben felnőttél?

Nem is lenne rossz. Mi heten vagyunk testvérek és nagyon erős közöttünk az összetartás. Van egy tetoválás a vádlimon, ami például egy gyerekkori emlék: hét éves voltam, amikor az egyik öcsém zöld tollal egy madarat rajzolt a lábamra és én napokig nem akartam lemosni, annyira tetszett. Amikor nagyobb lettem, magamra varrattam a mintát és most már akárhogy moshatom, nem fog lejönni. Szeretem, hogy ilyen sokan vagyunk: a legfiatalabb öcsém most másfél éves és Ossiannak hívják. Ja, és az egyik öcsémnek István a neve, mivel ő Budapesten fogant.

Te is itt voltál velük Budapesten? Mire emlékszel Magyarországból?

Arra, hogy minden nagyon olcsó volt (felnevet). 13 éves voltam, amikor 6 hónapra Budapestre költöztünk, mert édesapám ott forgatott. A zsebpénzem ugyanannyi volt, mint otthon, de magyar viszonylatban az az összeg megfelelt egy orvos fizetésének. Úgy éreztem, hogy milliárdos vagyok, a kedvenc sütim kb 2 centbe került és emlékszem, akkor nyílt Közép-Európa első Mekije és szinte minden nap ott lógtunk az osztálytársaimmal. Hiányoznak az ottani barátaim, szeretnék visszalátogatni valamikor, hogy megtaláljam Ricsit és a többieket.

Mi nagyon szívesen látunk, szóval gyere!

Köszönöm, akkor Budapesten találkozunk!

 

Varsó, 2010. szeptember 29.

  • Facebook
  • Twitter
  • Delicious
  • Digg
  • StumbleUpon
  • Add to favorites
  • Email
  • RSS
Címkék: ,

Hozzászólások lezárva.

Következő bejegyzés: