Hamupipőke, a szupersztár

cind.jpg

KÖNYVJELZŐ

Hamupipőke a kislányok örök álma.
Példakép és bálvány, aki képes volt elszabadulni nyomorult kis hétköznapjai elől, követte az álmait, szerzett egy bámulatos estélyit, megszökött az esti bálba és lenyűgözte a világ színe-javát, köztük a felsőosztály egyik legjobb partiját, a sármos herceget, aki persze elvette feleségül és azóta is boldogan élnek egy rózsaszín kastélyban valahol az üveghegyen túl. Hamupipőke története azt tanítja a mai generációnak, hogy a sikeres nő nem szutykos ruhában takarítgat otthon, hanem partikon csillog, igyekszik topon lenni és leköröz minden más jelentéktelen fruskát a vidéken. A csúcsra jutás titkai nem is olyan ördöngősek: változz világszép és nádszálderekú királykisasszonnyá (fogyókúra), szerezz be néhány dögös ruhát, lehetőleg dizájner darabokat (shopping) és persze a tanulj meg uralkodni afelett a bizonyos hetedhét ország felett, szerezz magadnak hírnevet, kerülj a legjobb körökbe (show-biznisz). Aki akar, a végén még egy multimilliomos herceget is kaphat – de ez nem kötelező.More...

Ez a három varázsige lebeg ma már az óvodás kislányok szeme előtt is: fogyókúra, shoppingolás, show-biznisz. A média pedig kielégíti kíváncsiságukat, a tanácsadás irodalmának óriási piaca van már a gyerekek és tinik körében is: a celebkult összemosódott a meseirodalommal. 12 év alattiaknak ott vannak a “te is lehetsz hercegnő” kifestők, a menőcsaj-képző kalauzok, a rózsaszínbetűs magazinok gyümölcsízű szájfény melléklettel, a “hogyan készült a randira Szépség”, a “hogy pasizott be Ariel”, és a többi újrapúderezett tündérmese. Ezeket viszont hamar kinövik a gyerekek és jöhetnek a pöttyös könyvek korszerűsített és szexualizált változatai, a tiniregények és a tini életmódmagazinok, amelyek már szinte alig különböznek a glossy életmódmagazinoktól magazinjaitól és a chick lit könyvektől. Míg azonban a csillogó felnőtt magazinoknak bevallottan a szórakoztatás a célja, a pink kislány füzetecskék óhatatlanul is a nevelés részévé válnak – a gyerekek ugyanis még nem tudnak különbséget tenni irónia és kijelentés, viccelődés és tanács között. A tinikönyvekben már hangsúlyosabb a szórakoztató jelleg, több az önreflexió és a kiszólás, amelyeket az ovis önsegítő cuccokon edződött csajok már értenek is. A témák majdnem hogy kötelezően ugyanazok, csajország must have-jei: beilleszkedés, szerelem, randik, sulibulik, divat, kisebb-nagyobb zűrök az iskolában és a családban, drámázás és csillogás. Újabban a legfelkapottabb téma a sztárok élete, a sztárrá válás folyamata. A jelszó: te is lehetsz sztár, mint Miley! Találd meg magadban Hannah Montanát, és legyél te is “önmagad”!

Helen Bailey tinisorozata, a Topaz, ebben a jól ismert világban játszódik: egy Starbridge nevű városban, ahol minden a show-biznisz és a sztárkultusz körül forog. Topaz L’Amour a Drágakövek Művészeti Iskola tanulója, ami az egyik legfelkapottabb sztárképző a környéken, persze csak a Rapszódia Színakadémia, a nagy rivális mellett. Topaz semmiben sem különbözik a többiektől: átlagos a külseje, átlagosak a képességei, nem szeret tanulni, nem is igazán ért semmihez, de sztár akar lenni minden csepp vérével. A vért pedig itt szó szerint kell érteni: ebben a világban ugyanis nincs kegyelem, nincs barátság és nincs bájolgás. A celebháborúban csak a leggyilkosabb eszközökkel vehetünk részt, itt az kap tapsot, aki előbb tapos. Hősünk, Topaz hamar bele is jön a ritmusba: a legelején mindjárt el is veszti addigi legjobb barátnőjét, aki csak egy átlagos iskolába jár. A Drágakövekben aztán Topaz már az első hetekben beindul: hazudozások, kétszínűség, átverések, lejáratások, kijátszások, bosszúállások. Mint kiderül, Topaz mindenben a legjobbak között van, az igazgatónő nem győz meghatódni a tehetségétől.

topaz.JPGTopaz könnyedén szerez új barátokat is: Sapphire és Ruby jóban-rosszban mellette állnak. Kiváló hátországnak bizonyulnak, ugyanis egyikük sem akar sztár lenni, tehát nem jelentenek riválist számára. Sapphire szülei világhírűek, ott mosolyognak minden sztármagazin címlapján. A lány gyűlölöli az üres és magányos celebéletet, mivel alig látja a szüleit és még az ünnepeket is a dadusával szokta tölteni. Legszívesebben orvos lenne, de muszáj a Drágakövekbe járnia. Ruby szintén muszájból tanul itt, az apja azért küldte ide, hogy több önbizalma legyen: a vörös hajú és szemüveges lány hiába tehetséges zenész, ennyivel nem viheti sokra.

A másik központi figura Octavia Quaver, a konkurens iskola gyereksztárja, aki természetesen Topaz legfőbb ellensége. Pedig nagyon is hasonlítanak egymásra, sőt, Topaz sokszor utánozza is Octaviat: ugyanazokat a sértő beszólásokat használja, mikor mással beszél. Rivalizálásuk kísértetiesen hasonlít Britney és Christina gyerekkori hajtépéseire: miközben minden műsorban együtt szerepelnek, ki nem állhatják egymást.

Az olvasó, akinek Topazzal kell azonosulnia, hamar csalódik hősében. Az írónő nem is igyekszik mentegetni őt, és bár nincsenek szájbarágós kiszólások, sem tanulságos végkifejlet, Topaz mégis elbukik. Nem a regény világában (a karrierje szépen alakul), hanem a mi szemünkben. És ez egy nagyszerű átveréses narratíva: előbb-utóbb észrevesszük, hogy Topaz barátnőivel kezdünk azonosulni, mivel a főszereplő egyre többször viselkedik úgy, mint egy mániákus hisztérika (többek között: letépi Ruby-ról a szemüveget élő adásban, nehogy sztárosabban nézzen ki nála; cserben hagy egy színpad alá esett lányt – the show must go on -; ellopja egy felsőbb éves reklámszerepét; és állandóan sírórohamokat kap amiatt, hogy nem halad elég gyorsan a karrierje). Azzal, hogy az írónő Topazt tette a középpontba, sokkal hatásosabb eredményt ér el, mintha Sapphire vagy Ruby perspektívájából látnánk a történéseket: úgy csak egyszerű tanmese lenne, így viszont részesei leszünk egy kis játéknak. És mivel nekünk kell megismerünk a hősünket, nekünk kell ítéletet alkotnunk róla, meg vagyunk kímélve az elbeszélő moralizálásától is. Helen Bailey egyszerűen csak bemutatja nekünk, hogyan születik egy sztár, egy up-to-date Hamupipőke – és titokban néha fityiszt mutat hősének.

A hangulat persze mindvégig könnyed és vicces. Gyakran a humor az írónő eszköze, hogy megvillantsa a Topaz álmai mögötti szánalmas valóságot. Az, ahogyan Topaz az autogramját tervezi, mikor elámul azon, hogy az egyik iskolatársának már szövege is volt egy hamburger-reklámban (azt mondta: “mmm…”), vagy a karikatúra-szerű reklámhirdetések, mind olyan részek, ahol nem a főhőssel, hanem rajta nevetünk.

Néha pedig szánjuk. Topaz, miután magáévá tette a világ celeb-központú világszemléletét és annak forradalmi értékkategóriáit (aki nem menő, az gáz), sorban veszít el maga körül mindenkit. Bár napközben a barátnőivel lóg és este otthon van az anyukájával, ő már egy másik kaszt tagjának érzi magát: a barátnőinek az igazi nevét sem árulja el és az sem érdekli, hogy az édesanyja nem ismeri fel a hangját a tévéreklámban. De miért is érdekelné, mikor az csak egy lúzer takarítónő?

Az első két kötet már megjelent. Kíváncsian várom, fog-e koppanni Topaz L’Amour a folytatásokban, vagy csak félreértettem egy átlagos menőcsaj-képző ponyvát.

Megjelent az Alexandra Könyvjelző 2007. novemberi számában

  • Facebook
  • Twitter
  • Delicious
  • Digg
  • StumbleUpon
  • Add to favorites
  • Email
  • RSS
Címkék:

Hozzászólások lezárva.

Következő bejegyzés:
Előző bejegyzés: