Túl a Maszat-hegyen: szeretjük vagy nem?

PAGONY

Győri Hanna és Nagy Boldizsár a Pagony weboldalán különös vállalkozásba fognak: havonta egy alkalommal ízekre szednek egy vagy két könyvet vagy szerzőt – persze csak papíron, a mondataikkal. A litera csatlakozik hozzájuk, hiszen izgalmas terepen járnak, mert vitázni jó!More...

Felvezetés

ordog.gifBoldizsár: Varró Dani verses meseregénye ma már iskolai tananyag. Irodalmároknak, könyvtárosoknak, tanároknak, gyerekeknek egyaránt illik szeretni. És szereti is mindenki, mert hangja bájosan esetlen, dallamosan lehet felolvasni és ami még fontosabb: nem csak szép, de érthető is. Egy magyartanár hozzátenné: és benne van irodalmi kulturális örökségünk minden büszkesége, az a sok kis memoriter és elemezni való klasszikus.
Mondani szokták: Varró kiugró sikerének oka az, hogy nem csak a nagy öregekkel tart intertextuális rokonságot, hanem jól kiismeri magát “a modern korban” is, hiszen verseiben szerepelnek olyan szavak, mint sms, e-mail és kokakóla. Hát kell ennél több egy népszerű kortársnak?
Bizonyára bőven elég ennyi képesség. Hogy nekem mégsem sikerült megszeretnem a Túl a Maszat-hegyent, az már az én problémám. Azért elmondom, mi nem tetszik benne.

angyal.gifHanna: Igaz, igaz, de mégsem az. Én is kétkedve fogadtam, amikor lelkesen újságolta tanuló és egyetemi diák, hogy náluk már választható tétel kortárs költők közül Varró Dani – és hát persze hogy őt választják, mert olyan cuki és menő. Bár engem egy epersékes hexmeterrel könnyedén le lehet venni a lábamról, nem vagyok meggyőződve róla, hogy a tanári és tanulói recepciónak túl nagy lenne a metszete: azaz másért szeretik a kritikusok és a gyerekek. A kritikusok/tanárok egy részétől görcsökben szoktam én is összecsuklani, kedvencem Szele Bálint mondata az Árgusban megjelent elemzésből: “Andris – éppúgy, mint a kötet kis olvasói – sokat tanulhat a költészetről. Megtudja, mik azok a múzsák, hall Puskin verses regényéről (amelynek verselését Varró átvette), a költői lélekről is[.]” Nem, a kis olvasó nem irodalomtörténet órára jár Varróhoz, akkor nem olvastatná fel a mamájával esténként, sőt, én sem a verstankönyvemet olvasom altatás után az ágyamban heverészve. De ha mégis (töredelmesen bevallom, épp Gergely Ágnes Tigrislázát olvasom, amiben igen sok a verstan), akkor sem tanulás, hanem szórakozás céljából. A gyerekeket (és a felnőttek azon elenyésző százalékát, aki nem irodalmár) ugyanis a nyelvi játék önmagában is gyönyörködteti és szórakoztatja, mint minden, ami kicsit is ellentmond  a rutinoknak – egyfajta szóbújócskaként értik.
A sznob tanáros kiszólásoknál valóban csak az nevetségesebb, amikor az öregek Varró kicsinyítőképzős, gyereknyelvi, (puszi, köszi, szöszi), a kommerszt (meki) és a modern médiumokat (számítógép) beemelő versnyelve és pl. Vörösmarty között feszülő különbségért lelkesedik. Majd saját reflexióját a totálisan más horizontú olvasókra (gyerekek, nem magyar szakos felnőttek) akarja ráhúzni. A gyerekek ugyanis az emailes-mobilos világba születtek bele, nekik ez a magától értetődő. A másikat, az előzményt tartják furcsának és szokatlannak; ezenfelül nem olvasnak Vörösmartyt, de ha olvasnak/hallanak is sok régi verset (például a Családi kört), nem vetik össze egzakt módon ezeket a vers- és nyelvi világokat.
Varró kiugró sikerét tehát legfeljebb a kritikusok szűk körében indokolja, hogy szórakoztatva tanít, a közönségsiker okait máshol kell keresni.

1. vád: Belterjesség

ordog.gifBoldizsár:A) Bár Varró Dani úton-útfélen hangoztatja, ő mennyire kommersz és hétköznapi és hogy a Burger Kingben szeret enni, sajnos a Maszat-hegy tele van a szakmának szóló bölcsészművész manírokkal. Zavaróan kiérződik a sorok közül a Múzeum körúti kampusz okos(kodó) közösségének irodalomtöri óra utáni jófejkedése, és az igyekezet, hogy reagáljon a kanonizációval, a szövegközöttiséggel és mindenféle aktuális (és kevésbé aktuális) formai kérdésekkel kapcsolatos problémákra.

B) Bár a Maszat-hegy elbeszélője többször egy odaértett gyerek-olvasóközönséghez beszél, az egyenetlen és töredezett posztmodern mesés sztori-szál mellett igazából csak négy-öt vicces kis versbetét van, ami nem az értő kritikusnak, hanem a szórakozásra vágyó gyereknek szól. A problémák, amelyeket Varró körüljár, a kortárs költő és a felnőtt férfi problémái: az, ahogyan az e-mailezésnek és az smsezésnek ekkora feneket kerít, és ahogyan a régimódi levelezés és a hagyományos emberi kapcsolatok miatt sopánkodik hosszasan, nem csak hogy egy gyereknek idegen (aki már ebben a technikai környezetben nőtt fel), hanem egy felnőtt számára is közhelyesek. És Harry Potter meg a Batman fikázása sem a gyerekolvasónak lesz szimpatikus, hanem a konzervatív szakmabelieknek.

angyal.gifHanna:

A) Éppen azért nem válik Varró szövegében “zavaróvá” a rengeteg intertextus, mert bár az alapvető szövegszervező eleme, mégis megáll azok nélkül is a (vers)lábán. Az intertextus felismerése élvezeti forrás: saját okosságunk bebizonyosodik, úgy érezzük magunkat, mint amikor a cseh vendégdiákokkal megbeszéltük, hogy kinek mi volt a kedvenc rajzfilmje a nyolcvanas években, és ezentúl a két szöveg (ha még rémlik az előkép) többi jellemzője közti feszültség is okoz némi izgalmat. Azonban, bár nem végeztem széleskörű felmérést, de tapasztalataim alapján Budapest elitiskoláiban jelesre érettségizett, azóta mindenféle egyetemeket elvégzett ismerőseim egyike sem ismerné fel az Anyegin-strófát, a tercinákat, de, minő szégyen, valószínűleg az eposzi kellékek és a hexameter is úgy hullott ki a fejükből, mint az enyémből a sav-bázis egyenletek megoldásának módja. Az intertextus épp olyan kevéssé szórakoztatja őket, mint a gyerekeket. Hogy a költő kinek akar vele megfelelni, nem tudom, de az biztos, hogy nála az egyetlen lehetséges írásmód a “fordítás”: más szövegek elsajátítása és kiforgatása. Az új szöveg azonban előképe nélkül is életképes.

Varró Dani szövegei attól érdekesek a budapesti netezgető, hamburgerező felnőttnek és gyereknek, hogy mindennapjai köszönnek vissza benne, rafináltan szórakoztató nyelven. Az ismerős az azonosulás örömét adja, a zseniális nyelvi szellemességek (az asszonáncok, a kommersz szavak metrikus formákba szedése, a kiszólások, az együgyűséget imitáló gondolatfutamok, amelyek a cizellált forma által ironizálják az idegen “nagy szavakat” – szerelemről, művészetről) pedig megcsavarják az ismerőst, görbe tükröt tartva elé, de nem kérdőjelezik meg. Szórakoztatnak, és nem okoskodnak. A bölcsészkari normáknak és modern irodalmi irányzatoknak való izzadságszagú megfelelés már csak azért sem érdekes, mert akárcsak Vörösmartyt, a Múzeum körúti normákat sem ismeri az átlag Varró-felolvasó szülő.

B) Igen, a versbetétekkel én is hadilábon állok. Valóban négy-öt zseniális van (leginkább a sztorihoz kapcsolódó sanzonszerű jellemzések: Szösz néne, Pali kalóz, Ismeretlen Angol Költő), de egy részüket én is pusztán újraközlésnek éreztem, mely bőven kihagyható lett volna – az egyébként nagyszerű limerikek, melyek a pokol bemutatásába vannak beékelve, legkevésbé sem illenek a bűnökhöz és büntetésekhez – nem tudtam a kínzó érzéstől szabadulni, hogy a költő egyszerűen lusta volt ideillő újakat írni, pedig maguk a büntetések Dante ismerete nélkül is fergetegesek, hiszen nem csak Dante-nak, de a bevett otthoni-iskolai-mesebeli büntetéseknek paródiái is – igazi bahtyini nevetéssel szabadítják fel a gyerekolvasót a hatalmi elnyomás alól. Az állatos versek, A buszon hasonlóan kilógott a mese szövetéből, esetleg utólagos olvasásra lehet alkalmas.
Hogy a kommersz kultúra mennyire van ironikusan megjelenítve, az azt hiszem befogadói oldalról dől el, hiszen az irónia értelmezése, mértéke mindig csúszkál. Mivel a költő magát is a modern generációhoz sorolja, ezért nem éreztem a lekezelő, tanítóbácsis gesztust a sopánkodásban. Hiszen önmagát is ironizálja, önmagát is a kommersz fogyasztói közé helyezi. Mivel egy a sok közül, ezért a Harry Potterről megfogalmazott véleménye egy vélemény, mellyel szembehelyezkedhet az (gyerek)olvasó, mert a költő nem transzcendált igazmondó hatalom. És akkor valóban rögtön a didaxisnál tartunk.

2. vád: Álcázott didaxis

ordog.gifBoldizsár: Hogy miért is lett a Maszat-hegy az érettségi bizottság kedvence, könnyen belátható, ha előszedjük a nagy kilógó lólábakat a verses regényből. Varró Dani szeret szórakoztatva nevelni: több helyen érthetően elmondja, hogy károsnak tartja a mobilon és az interneten kívül a PC-játékokat (“édesget, aztán megmar ám!”, 128), a Pokémont (“lelketekbe beleront”, 57) és a divatos bestsellereket is (“ki tíz alatt van, óva intem!”, 84). A Maszat-hegy előnye emezekkel szemben, hogy bár abszolút mai és fiatalos, mégis “verseng nagy, régi ópuszokkal”, vagyis kitűnő verstani példatár és magasirodalmi előkészítő, ami így együtt azt jelenti, hogy igazi kortárs gyerekkönyv. Bár (ön)irónia van bőven a verses regényben, egyrészt ezeket egy gyerek nem biztos, hogy veszi, másrészt Varró még ha be is emel a művébe popkulturális utalásokat, mindig sikerül éreztetnie, hogy a Harry Pottert, a Cosmót vagy bármilyen népszerű és szórakoztató művet olvasni mégis csak gyengeség. Nekem külön ellenszenves az a rész, mikor Varró hosszú listát közöl az általa tisztelt klasszikus mesékről: a Vackor, a Frakk és a Dzsungel könyve is idekerül, csak mert őket “úgy kedvelt(e) minden korosztály” (85). Mintha bekukkantana itt egy idős tanítóbácsi.

angyal.gifHanna: Kezdjük akkor ott, hogy egy gyerek mit vesz. Nem biztos, hogy veszi az iróniát. Sokszor nem, sokszor meg érti a tréfát. Különösen, ha számára ismerős elemek szerepelnek benne. A mesehősök felsorolása viszont kifejezetten olyan intertextus, ami a gyerekolvasónak nyújtja azt az élvezetet, amiről már beszéltem: összevetheti a saját tudását és véleményét a költőével, mint egy ismerősével (hiszen ezeket a népszerű meséket ő is olvasta/hallotta valószínűleg). Az ismeretleneket megpróbálja besorolni, rejtvényt fejt és véleményt alkot. Az öndicséretet nem az eposzi eszköztár paródiájaként, de az öndicséretben és túlzásokban elöljáró óvodás és kisiskolás haverjaik paródiájaként értheti. A Pokémonozás, a PC-játékozás pedig már kis korban is megoszt – kábé mint később az együttespreferenciák. Varró belemegy ebbe a játékba, és leteszi a voksát, de gyermeki szerepe nem emeli ezzel ki a csoportokból. Talán nem a tanítóbácsi, hanem egy másik gyerek kukkant be a könyvbe. Ennek a közösségnek különösen markáns jele, hogy a végső csatában mint írnok részt vesz.

3. vád: Tematikai egyhangúság

ordog.gifBoldizsár: Ha már olvastál legalább három verset Varrótól és nem nagyon jött be, akkor nem is érdemes tovább próbálkozni. A versei ugyanis eléggé egyformák, tematikailag, formailag és humorukban is mindig visszatérnek ugyanoda. A jól ismert kortárs magyar férfiköltő-világ ez: reflektálás a kapitalizálódó korra, foci, kártya, szerelmi kalandok és persze a versírás maga, önreflexió és sok-sok nyelvi játék, stílusbravúr, szellemesség. Több energia a történetre és kevesebb művészkedés jót tett volna Muhi Andriséknak. A posztmodernnel és az irodalmi hagyománnyal való vesződség helyett azért még mindig jobban érdekli a gyereket (és a felnőttet is) egy jó kis kaland Gotham City-ben vagy egy látványos csata az InuYasha legutóbbi részében.

angyal.gifHanna: Abszolút igaz. Ha pedig olvastál három verset Téreytől, Szabó T. Annától, két regényt Esterházytól stb., és nem jött be, akkor valószínűleg kár próbálkozni, ha csak nem kényszerít rá egy egyetemi vizsga.
Varró Danitól valóban a provokáció áll a legtávolabb. Nem is hiszem, hogy azoknak a költője lenne, akik a szokatlant, a társadalomkritikust keresik. Éppen azoké, akik a szellemességnek, a stílusbravúrnak egy olyan fajtáját keresik, amely teljesen túl van a mindenféle nyelvfilozófián, amely alig reflektál önmagára. (Nem gondolom olyan nagy reflexiónak, hogy ír a rímkényszerről.) Amely nem reflektál az elődök értékvilágára, hanem pusztán nyelvi játék. Talán nem hangzik kedvesen, de Varró versei egyfajta nagyon jó értelemben véve nem gondolkodnak, nem foglalnak állást a költészet hagyományos témáiban. Ezt lehet kicsit megúszósnak érezni, hogy nem lehet mindent puha kedvességgel, egy kis idézéssel elintézni, de lehet úgy is érteni, hogy mindenféle magyarázat nélkül mást tart fontosnak. Miközben persze a Maszat-hegy nagyon is állást foglal bizonyos dolgokban, és nem csak a kiszólások, de a cselekmény szintjén is.
Ilyen a macsóság: a költőről kiderül, hogy valóban a nő-szédítés, kártya, foci vonalon képzeli el a pasikat: de csak magát és a haverjait. És éppen ők azok, akik meglehetősen gyanús fényben tűnnek fel kártyázás közben. míg Andris, aki cseppet sem felel meg ennek a macsó-ideálnak, győzelemre viszi kis csapatát. Nem csak a csata-szálon, de a szerelmin is eltér a bevett macsó kapcsolatmintáktól: felismeri, hogy a Babaarcú Démon ugyan lenyűgözte, de nem illenek egymáshoz és képes továbbállni, visszatérni a régebbi életébe. Jankával pedig egy teljesen egyenrangú fiú-lány barátság alakul, mely nem illeszkedik a királyfi megmenti a királylányt sémába. Andris marad a toronyszobában, Janka az aktív fél sokszor. Tehát épp az, akivel a gyerek azonosul, nem egy szépelgő bölcsész macsó. De valóban, amikor Varró szól a gyerekeknek, hogy ne hallgassanak oda, amíg ő arról beszél, hogy a néni meg a bácsi puszilkodnak, ott én is úgy éreztem, hogy sok a magakelletés, kevés az irónia.
A cselekmény hullámzó, kevéssé jól szerkesztett voltát nem lehet tagadni. Valóban egyenetlen a beosztása, sokszor érezhetően hiányzik egy kis szerkesztői belenyúlás, áthelyezés, sűrítés. Az út, a takarítók szerepe, Janka származásának kiderítése, a befejezés, a csata, Pali kalóz pálfordulása jól felvezetett és végiggondolt részek, a cselekmény megoszlása, az epilógus-prológus és a betétek hossza kevésbé lett talán kitalálva. Bár Gotham Cityvel nem veszi fel a versenyt, valószínűleg Varró olvasótáborában ez nem is cél. Igen, nem mindenkinek szól és tetszik az akció részleges hiánya, nem ordogangyal.gifmindenkit szórakoztat a szavakkal való játék, a hétköznapok kifigurázása és a báj. Nem is kell, hogy mindenkit szórakoztasson, de elég széles rétegeket mégis: Varró (elsősorban) nem a kritikusok közt, hanem az olvasók közt népszerű, blogokon idézik, kommersz fórumokban magasztalják, meséjéből készült előadások garantáltan megtöltik a színházakat, és nem a kékharisnya anyukák jóvoltából. Egyszerűen vicces, és a humor sokszor elviszi a hátán a cselekmény hiányosságait. Mindenki talál benne morzsákat, kedvenc sorokat, amik aztán családi szállóigékké, a saját életünkre alkalmazható idézhető-ismételhető verstöredékekké vállnak. Igen, Varró Dani nem (vagy alig – azért a lemondásos befejezés elég szokatlan) bolygatja meg a világképünket. Ezt a megszokott, szürke masszát, amiben evickélünk kapcsolatok, gyerekek és hamburgerek között, belerakja a neki megszokott versformákba és ezzel kicsit viccet csinál belőle, pedig egyébként ritkán jut eszünkbe nevetni rajta.

Megjelent a www.pagony.hu és a www.litera.hu oldalakon

Illusztrációk: Baranyai András

Fotó: Bíró István (Varró Dániel – Presser Gábor: Túl a Maszat-hegyen, Állami Magyar Színház, Kolozsvár)

  • Facebook
  • Twitter
  • Delicious
  • Digg
  • StumbleUpon
  • Add to favorites
  • Email
  • RSS
Címkék: , ,

Hozzászólások lezárva.

Következő bejegyzés: